Storytime-ba rakom, mert nagyrészt úgyis az lesz, de a kérdés adott : ti hogy látjátok, mi lehetett a szitu, illetve mit tudtam volna csinálni, hogy hamarabb vége legyen? (bocs a hosszért)
Történet:
Külföld, már teljes sötétség, de még viszonylag korai idő (kb. 20:30), egyedül (N) sétálsz egy eseményről a szállás felé. Hirtelen meghallod, hogy egy nem helyi, de általad ismert nyelven köszön valaki, amire ösztönből odanézel és viszonzod. Aztán a helyi nyelven folytatja, majd amikor végre felfogja, hogy nem beszéled, átvált angolra. Amúgy egy húszas-harmincas, valszeg roma srác, kis kempingbicikliszerűn. Egész jól beszél angolul. Elmeséli, hogy kint élt, majd hamar rád terelődik a téma. Nyilván a szokásos, hogy honnan jössz, miért vagy ott, egyedül vagy-e, meg hogy milyen nagy szerencséd van, hogy ő talált meg ("megtalált", wtf xd), mert hogy történnek fura dolgok azon a környéken (egy szimpla parkban "talált meg", de azt mondja, hírhedt arról, hogy a melegek/leszbikusok ott szexelnek esténként és odacsalnak járókelőket). Aztán hogy bulizol-e, drogozol-e, miért nem, stb. Közben szakad az eső, ő meg a kosárból kiveszi a nagy műszőrme kabátját és rád teszi (pedig esőkabátban vagy amúgy is, plusz hideg nincs). Folyton azon vagy, hogy nézd a gps-t a szállásra, de az eső állandóan ráesik a képernyőre, szóval alig tudod kezelni a telefont, ő meg csak jön utánad. Bizonygatja, hogy amit nézel, nem jó, arra nagyon messze van, plusz a kinézett busz sem arra megy, és hogy kövesd őt, ő majd megmutatja, merre egyszerűbb. Párszor mondod neki, hogy meglesz, meg visszaadod a kabátot is, de teker melletted, úgyhogy így mentek egy darabig (nem úgy elhagyatott a hely, hogy kis szűk utcák, hanem ilyen főutas nyitott tér kereszteződésekkel, rajtatok kívül 0 gyalogossal és 0 bolttal/beülős hellyel). Aztán jön egy fedett buszmegálló, ahova végre be tudsz állni, megtörlöd a telód és próbálod rendesen használni a térképet. Ő is jön, és ekkor ijedsz meg úgy igazán, mert megint előveszi a szőrméjét, de most magára teszi fel (nem rendesen, csak úgy a vállát beborítva), és úgy látod, mintha csinálna alatta valamit (mintha "készülne" valamire). Közben kicsit eltávolodsz a buszmegtől (hagyja, de érzed, hogy közben szemmel tart), aztán látod a buszt, ami jó lenne, úgyhogy elkezdesz futni, de nem éred el. Ekkor hívsz egy családtagot, vagy 10 percig beszéltek, közben felváltva kocogsz/sétálsz, amikor látod, hogy utól ér. Nem jön gyorsan, de úgy tűnik, mint aki azért nézelődik/keres. Vonalban maradsz, de kínodban hozzászólsz a busszal kapcsolatban, hogy ne tűnjön úgy, mintha előle futottál volna. Elkezdi mondani, hogy ne fuss előle, ne félj tőle, csak segíteni akar (előtte is többször mondta, viszont sokszor kérdésként feltéve hogy félsz-e..). Mindegy, van olyan mázlid, hogy az újratalálkozáskor megint jön egy busz. Nem az, amit kinéztél, de tudod, hogy jófelé megy, úgyhogy szaladsz és felugrasz rá (ő közben kiabál utánad, hogy az nem jó busz, de azt is hozzáteszi, hogy hol kell leszállnod, szóval kicsit önellentmondásos). Amúgy visz vagy max. két megállót, szóval még utána is folyton őt kerested a szemeddel, meg el is tévedsz picit, de végül "hazajutsz".
Tudom, hogy ez most leírás alapján nem tűnik olyan parának, de én életemben nem féltem ennyire (még a szálláson is tök hülyeségeket csináltam pakolás közben, mintha be lett volna szűkülve a tudatom). Tipikus az az érzésem volt, hogy jó, itt lehet vége/fel kell készülnöm bizonyos eshetőségekre, mert az egész szitu olyan szerencsétlen volt. Az a szar eső is, hogy még annyira sem voltam kontrollban, hogy tudjam nézni az utat (mondjuk amúgy a félelemtől gondolkodni sem nagyon tudtam, szóval nem csak az össze-vissza ugráló képernyő volt a gond). Meg tényleg az egyedüllét, hogy hiába keménykedtem volna, hogy kopjon le, ugyanúgy ketten lettünk volna, szóval részben azt is éreztem, hogy - feltéve, hogy nem hagyom magam eltéríteni - mégiscsak jobb, ha magam mellett tudom, mintha azt kéne lesni, vajon követ-e. Amúgy nyilván a basic "ismerősnél szállok meg" dumát bevetettem, de hát az édeskevés.
